2017. december 28., csütörtök

A 9. és 12. hónap időszaka

Nagyon hamar eltelt az idő a 9. hónapig, amikor a következő képek készültek frizurámról:
 
 


 
Aztán lassan már meg is feledkeztem a beavatkozásról, és megszoktam az új frizurám, amikor a naptáram jelezte hogy ismét kontroll lesz, vagyis már az utolsó.
 
Ismét Balázzsal találkoztam, és kíváncsi voltam mit mond, mert bár már nagyon megkedveltem, hogy több hajam van, néha úgy láttam, mintha az egyik részen ismét kikopott volna a frizurám.
 
Szinte nem is kellett mondanom semmit, mert Balázs is észlelte a kis elváltozást, és bár visszanéztük a fotókat, ahol szintén egyértelműen látszik, hogy jól sikerült a beavatkozás, mégis az azóta eltelt időben máshol is kopott a hajam. Így megbeszéltük, hogy dönthetek arról, hogy esetleg elvégzünk egy korrekciós műtétet.
 
Első hajbeültetésem végeredménye


 
Bár az újabb beavatkozáshoz nem sok kedvem volt, Balázs szakértelme és nagyon korrekt ajánlata (mind a beavatkozás rugalmasságáról, mind az árról) meggyőzött, hogy ha tényleg 100%-os eredményt szeretnék, akkor vállaljak el egy újabb beavatkozást.
 
Nem is nagyon gondolkodtam rajta, elfogadtam az ajánlatot, és meg is kezdtük keresni az időpontot ehhez. 
 
De ez már egy másik történet :-)

2017. június 26., hétfő

A következő időszak



Az év végi kontroll után azzal a tudattal kezdtem meg a karácsonyi ünnepeket és az év végi utazásom, hogy minden rendben, már szinte egyáltalán nem kell figyelnem a beültetett területre, hiszen ott a haj növekedésnek indult. Ennek látványos jelei voltak már, de tudtam azt is, hogy a végleges állapot azért még odébb van.

Az utazás jól sikerült, senki észre sem vette továbbra sem, hogy volt egy ilyen beavatkozásom, én pedig kezdhettem már formázni az új hajzatomat. Ez az elején még nem volt annyira egyszerű, hiszen az új hajtövek még nem úgy álltak, ahogy én szerettem volna. Ezért igyekeztem én is rövidebb frizurát hordani, és várni, hogy az új hajszálak mikor veszik fel azt a formát, amit az új frizurámnak találtam ki.

Fél évvel a hajbeültetésem után



Eközben már látszódott, hogy a hajszín teljesen megegyezik a fejtetőn lévő hajammal, még ősz hajszálak is kerültek közé, úgy, mint a hajkoronám többi részén. Így akár azt is hihette volna bárki, hogy nem is történt beavatkozás, csak egyszerűen több hajam nőtt ki!

2017. február 20., hétfő

3 hónappal hajbeültetés után


Már karácsony felé közeledtünk, amikor ismét kontrollra kellett mennem 3 hónappal a hajbeültetés után, és találkoztam dr. Simon Balázzsal. Mivel rendben volt minden, a találkozó nem volt hosszabb 10 percnél. 

3 hónappal a műtét után

Az első és a harmadik havi kontroll közötti idő amúgy aránylag eseménytelenül telt. Az előrejelzés szerint szinte az összes beültetett hajszál kihullott, de közben már meg is jelentek az új hajszálak, amelyek Balázs szerint teljesen rendben vannak, így bizakodva várhatom a következő hónapokat, amikor is már igazán láthatóvá válik majd az eredmény. 






Közben azt is egyeztettük, hogy már teljesen vissza lehet térni a korábbi életvitelhez, vagyis el lehet hagyni a babasampont, ismét lehet szaunába és szoliba járni, és teljes értékű edzést végezni. Vagyis már szinte teljesen elfelejtettem, hogy 3 hónappal ezelőtt volt egy műtétem. :-)

2017. január 8., vasárnap

1 hónapos kontrollvizsgálat

Az első hónapban esedékes kontrollvizsgálaton megállapításra került hogy minden rendben van, így a műtét után 1 héttel el is tudtam utazni.

A donor területen lévő hajam teljesen kinőtt, illetve hajjal tudtam takartam a beültetett részt, ahol szintén növekedésnek indultak a hajszálak. Számomra is hihetetlen volt milyen gyorsan nő az ember haja így egyáltalán nem volt feltűnő senki számára, hogy az átlagosnál most rövidebb a hajam.


Hajbeültetés után 1 hónappal

A 3 hét után, miután visszamentem dolgozni szinte senki sem vette észre hogy hajbeültetésen vettem részt! :-) A 4-5. hét környékén elkezdtek kihullani a beültetett hajszálak, de erről informált az orvos korábban, hogy ez teljesen normális így nem ért meglepetésként. Most már csak egyetlen dologra kell figyelnem, hogy kímélő samponnal mossam a hajam és ne irritáljam a beültetett hajat. 

Hajbeültetés után 1 hónappal



Közben elkezdtem ismét sportolni, csak a szaunát kerülöm még. Hamarosan eljön a 3 hónapos konzultáció amit izgatottan várok, mert remélem, hogy továbbra is minden rendben van, és hamarosan ismét növekedésnek indul a beültetett haj, és a következő hónapokban még látványosabb eredmény lesz látható.

2016. december 18., vasárnap

Hajbeültetés után 1 héttel

Mind a hajnyírás, mind a kivétel és a beültetett területen keletkezett sebek miatt az első hetet otthon töltöttem, de ez egyáltalán nem volt probléma, hiszen itthon dolgoztam, a szüleim és barátaim pedig látogattak így nem is unatkoztam. 

A 3. nap után már ki is mozdultam otthonról rövidebb időre, kalapot vettem fel, ami nem volt probléma hiszen épp jó idő volt kint, de azért nagyon vigyáztam hogy a beültetett részt se fizikai, se egyéb behatás ne érje és minden beültetett hajszál szépen beágyazódjon.

A 4-5. napon kezdtek leválni a pörkök a kivétel helyén keletkezett pici sebekről, de mire eljött ez első kontrollvizsgálat, a korábbi donor területen már nem is voltak szabad szemmel látható sebek.

Hajbeültetés után 1 héttel ilyen volt a korábbi donor terület

A konzultáció elött megmostam vizzel a fejem igy a beültetés helye is már sokkal jobban nézett ki, és mivel nem kellett levágni mindenhol a hajam, ezt a területet a meghagyott hajammal takarni is tudtam.

Hajbeültetés után 1 héttel



2016. november 30., szerda

Hajbeültetésem napja

Pár óra alvás után, pár gombóccal a torkomban és a gyomromban indultam el a megbeszélt reggelen - életem első orvosi beavatkozása volt. Az izgalom addig tartott amíg megérkeztem a klinikára, Dr. Simon Balázs és a teljes csapat nyugalma és profizmusa szertefoszlatta a félelmeimet.

Hajnyírással kezdtünk, mert bár voltam előtte fodrásznál, de a donor területet szükség volt frissen rövidre nyírni, amit az egyik kolléga végzett el. Még vicceltünk is vele, hogy akár fodrásznak is elmehetne annyira profi volt ebben is :-) Megkaptam a fájdalomcsillapítót és jöttek az első szurik. Egész nap ennyi kellemetlenség volt, hiszen az injekciók után szinte semmit nem éreztem, kezdődhetett a hajszálak kivétele. 

Ehhez hason, majd később oldalt kellett feküdni, de ez egyáltalán nem volt kényelmetlen, és ahogy említettem, a beavatkozásból semmit nem éreztem. Közben folyamatosan beszélgettünk Balázssal és a műtős fiúval Gergővel, aki szintén nagyon jó fej volt! :-). Gyorsan repült az idő és kevesebb mint 3 óra elteltével végeztek a hajszálak kivételével, jöhetett az ebédszünet. Az egyik szünetben választhattam egy menüből ami addigra megérkezett így jóízűen megebédeltem, kezdhettük a délutáni beavatkozást, a beültetést.


Hajbeültetés műtét napja - a donor terület, ahonnan a hajszálak átvándoroltak

Ez is szurikkal indult, de utána már nem éreztem semmit, sőt elkezdhettem filmet is nézni így ez az idő is gyorsan eltelt. Közben most is folyamatosan beszélgettünk, jó volt a hangulat. Nem volt 5 óra amikor befejezödött a beavatkozás. A vége felé kezdtem érezni picit a fejbőröm, ezért ismét kaptam fájdalomcsillapítót, majd elmondták mire is figyeljek az elkövetkező napokban, vagyis az első kontroll időpontjáig.

Hajbeültetés műtét után




Kaptam otthonra is fájdalomcsillapítót, amit végül nem is vettem be, mert később nem jelentkeztek fájdalmak. Az egyedüli furcsaság az volt hogy háton és polcolva kellett aludnom hogy a beültetett részhez ne érjen semmi, illetve óránként egy speciális oldattal spricceltem be a műtéti területet.

2016. november 20., vasárnap

A döntés

Az én történetem azzal kezdődött, hogy egyre inkább zavart, hogy a hajvonalam egyre jobban felhúzódott, de eszembe sem jutott orvosi beavatkozásra gondolni, amíg a médiában el nem kezdtek szivárogni azok a hírek (reklámok :-)) hogy egyre többen fordultak már orvoshoz ez ügyben.

Elkezdtem én is érdeklődni, miből is áll egy ilyen hajbeültetés és örömmel olvastam mennyit fejlődött  az orvostudomány ezügyben is, hiszen már relative gyors és fájdalommentes beavatkozással lehet végleges és „nyommentes” eredményt elérni, ezért úgy döntöttem jelentkezem konzultációra a legismertebb klinikákon.

Hajbeültetés előtt
3 klinikát néztem ki, így 3 konzultáció után már egész jó képem volt, mire is számítsak. A döntésem viszont egyértelmű volt, mert a HairHungary Klinikánál Dr. Simon Balázs szakértelme és megnyugtató türelme, valamint rugalmassága volt az, ami miatt nem is hezitáltam túl sokat, már tudtam hol fogom a beavatkozást kérni.  A másik két helyen eleve nem is orvos végezte a konzultációt, illetve nem tudtak megnyugtató és számomra őszinte válaszokat adni bizonyos kérdésekre többek közt, hogy lehet-e részleges beültetés is végezni, úgy hogy ne kelljen levágatni a teljes hajkoronám.



Hajbeültetés előtt
Már csak az időpont volt kérdés amit végül őszre időzítettem, ráadásul még egy akciót is igénybe tudtam venni! Lefoglaltam a műtét időpontját, majd elvégeztettem a kért laborvizsgálatokat így már nem volt akadálya a beavatkozásnak.